Kérlek, ha érdeklődsz kiskutya iránt, vedd figyelembe, hogy a kölykök általában előjegyzés útján kelnek el. Tehát arra, hogy azonnal van elérhető kiskutya kennelemben, akit haza tudsz vinni, kicsi az esély. Ennek főként az az oka, hogy számomra mindennél fontosabb, hogy a kutyák csak teljesen megfontolt, kutyatartásra felkészült gazdákhoz kerüljenek, ne hirtelen lelkesedés, vágy beteljesülései legyenek. Ez persze meglehetősen megszűri a gazdijelőltek számát, de szerencsére nem lehetetlen! A másik ok pedig az, hogy viszonylag kis létszámú, úgynevezett családi kennel az Idesüss, ahol a kutyák nem első, és egyetlen dolga az utódok produkálása. Mindennapjaikat aktívan, sétákkal, tanulással, simogatással, összebújással töltik, mely elfoglaltságaik mellett nincs idejük évente kétszer szülni :-D. Ez garantálja, hogy a kiskutya, akit tőlem magadhoz veszel, nem olyan áron jött a világra, mint sok “nagyüzemi” tenyésztőnél, vagy szaporítónál, ahol a “termelő” generáció ketrecekben, boxokban, kifutókban éli életét, egyéni odafigyelés nélkül. Ezeken a helyeken sokszor az idős kutyák teljes elhanyagoltságban élnek….és halnak. Ne felejtsük el, hogy a kutya társállat! Azok az egyedek is, akik a fajtájuk reprodukciójában részt vesznek. Ugyanazt igénylik, mint a te majdani egyke, szemedfénye kutyád! Köszönöm!
- X alom a fedélzeten!
- Jupi pakol